Nem minden terrorista turista, de minden turista terrorista Magyarország: 2021-09-27 20:00
Permalink

Alcím: Az utazás halála?

2021. szeptember 1-jétől teljes súllyal dübörög a VIZA (Vendég Információs Zárt Adatbázis) rendszer Magyarországon.

A későn ébredtek számára röviden összefoglalva: minden emberszabású élőlény, mely egy szálláshelyre kíván bejelentkezni, kötelessége bemutatni a hivatalos azonosító okmányát a szállásszolgáltatónak. Amennyiben ez nem történik meg, a szállásadó köteles megtagadni a szállásszolgáltatást.

A miértekre adott válasz semmi újdonságot nem hoz: nem fogod elhinni, hát már megint a terroristák miatt. Az arányokat, a meghozott törvény súlyát tekintve tényként tekinthető, hogy a Földbolygó hétmilliárd terrorista szülőbolygójává változott. Ez a szám egyre csak nő, ez a helyzet egyre csak rosszabb és rosszabb lesz. Úgy tűnik hogy egyre több terrorista van a világban, mégis — a politikai rendszerek, a kormányok nemzetközileg ölelkezve szépen osztogatják nekik a SZÉP-kártya és társai jutalomfalatokat.

Mivel jómagam is gyakori utazó vagyok, természetesen engem is érint, így mélyre süllyedtem az eleve ragadós szürketörvénybe iktatott velőtlen gumicsont témájában. A fenti weboldalt az elejétől a végéig átolvastam, beleértve a jogi paragrafusokat is. Noha csak optimista lehetek egy választ remélve, de akárhogy is, az alábbi kérdéseket a turisztika@1818.hu címre is elküldtem.

Első kérdés: bárki, aki szállást üzemeltet, ezentúl hatósági/hivatalos személlyé vált?
Legjobb tudomásom szerint hivatalos okmányokat csak hivatalos személyek kérhetnek el. Ennek több vele- és előjárója van: felvételi követelmények, éveken át tartó oktatás, kiképzések és időközönként megismételt alkalmassági tesztek. Ekkor válnak hivatalos személlyé, annak minden előnyével és kötelességeivel.

Ahhoz már mindenki hozzászokott, hogy a jegyellenőrök is hivatalos személyek: például azok is tisztelendőek, akik kikapcsolják a jegykezelő automatákat a buszokon, villamosokon. Így az utas legalább két géppel próbálkozik, a harmadikra végre sikerül. Éppen nem volt csúcsnyomor. Elégedetten huppan le a helyére, mire a villamoskocsi sötét árnyaiból karvalyként ugrik meg az ellenőrnő: Valóban szaggattál??? Mutasd!!! A zsákmány elvesztése, a csalódottság kipárolgása érezhető volt a levegőben.

Tehát ez a törvény hivatalos személlyé emel bárkit és mindazokat, akik szállást üzemeltetnek — csak mert szállást üzemeltetnek?

Második kérdés: kicsoda, milyen kritériumok alapján és milyen időközönként ellenőrzi hogy a szállásadó alkalmas-e mások személyes adatainak megismerésére és kezelésére?
Vagyis ellenőrzi hogy komolyabb erkölcsökkel, tudással és képességekkel rendelkezik-e, mint például egy ideális világban börtönbe való nemtörődöm logisztikai cégek, melyek a kisujjukat sem mozdítják, és csendben támogatnak bűncselekményeket.

Megírja a vizainfo.hu, hogy azok a szállások, melyek nem követelik ki a vendég személyes adatait, szankcionálva lesznek a kereskedelmi hatóság által — de arra nem ad választ hogy vajon a szállásadók átmennek-e bármiféle teszten, alkalmassági vizsgán?

Az nyilvánvaló, hogy azok akik érdekeltek, meghozták, végigvitték ezt az egészet, nem ugyanazokon a szálláshelyeken töltik el az éjszakákat, mint a terrorista turisták, de akkor is érdemes lett volna a valódi világból mintát venni. Számtalan olyan hely van, mely még a szállásszolgáltatás minimumát sem teljesíti — mostantól kezdve ezek még a vendég személyes adatait is megismerhetik?

Az átverések spektruma végtelen. Ezeket pedig csak a helyszínen, csak fizetés után tud meg a vendég.

Harmadik kérdés: kicsoda, hogyan és milyen időközönként ellenőrzi hogy a szállásadó technikai háttere alkalmas-e mások személyes adatainak megismerésére és kezelésére?
A pihepuha lila füstfelhőből kapott ötleteket megragadó mélyen tisztelt döntéshozók biztosan sohasem, én már _többször_ találkoztam olyan szállással, ahol minden szó nélkül a szállástulajdonos lefényképezte az útlevelem főlapját a mobiltelefonjának kamerájával. Nem én töltöttem ki a bejelentkező lapot, nem bediktáltam neki, nem adtam át és ő írta fel a bejelentkező lapra (ahogy eddig, évtizedeken keresztül szokás volt) — hanem 100%-os élethű képet csinált az azonosító okmány adatlapjáról.

Tehát ezek a hivatalos adataim most egy mobiltelefon Képek könyvtárában vannak, amit jó eséllyel a telefon tulajdonosa egy nap öntudatlanul továbbküld a kis babucim pancsol a fürdőben képeivel együtt a végtelen számú rokonoknak, vagy feltölti a közösségi médiába vagy a pihepuha felhőbe. A mobiltelefon higiéniai szintjéről sincsenek és nem lehetnek ismereteim. A beszkennelt, számítógépre mentett képekről, a felhasználó számítógépes-higiénia szintjéről sem.

Ilyenkor, ezzel mit tehet a vendég — főleg ha előre fizette a szállást? Ha visszamondaná, meddig mehet el annak érdekében, hogy bizonyítottnak lássa: a szállásadó valóban törölte a dokumentumot a telefonról vagy számítógépről? Hogy követelhet bizonyítékot a szállástulajdonos adatmegmaradással kapcsolatos ismereteiről? Hogyan bizonyosodhat meg arról, hogy a telefon vagy a felhasználói szokás nem adja tovább akarva vagy akaratlanul harmadik személyeknek az adatokat?

Továbbá a törvény a személyes dokumentum csak bemutatását írja le. A valóság: a szálláshely átadásra fogja kérni a dokumentumot a fényképezéshez vagy szkenneléshez.

Ez pontosan azt jelenti, hogy ekkor a szállás törvénysértést követ el? Ekkor, mint az állampolgári kötelesség, a vendégnek kötelessége feljelenteni a szállást a rendőrségen?

Negyedik kérdés: jogában áll-e egy vendégnek felszólítania a szállás tulajdonosaként (vagy annak megbízottjaként) bemutatkozó személyt, hogy azonosítsa magát?
A vizainfo.hu arról is ír, hogy ha a szállás tulajdonosa nem tud találkozni a vendéggel, akkor az adatbeviteli folyamatot át kell adnia egy munkatársának/megbízottjának. Mindezen másodlagos személyeket is regisztrálják és figyelemmel követik a kereskedelmi hatóságok?

Ötödik kérdés: a hatóságok által elfogadott szálláskezelő szoftverek és szkennerek részletei?
Milyen feltételeknek kell megfelelniük az akkreditált szoftvereknek és hardver eszközöknek? Egy ekkora volumenű közbeszerzési tenderen listázott, akkreditált 12 informatikai cég esetén jó lenne legalább minimális hitelességet látni mindegyiknél:

Naivitás és túl magas elvárás, de mégis: ideális esetben a közpénzen készült szoftverek forráskódja szabadon elérhető volna. Fenntartom a tévedés jogát, de ilyenről nem tudok, és egy politikai eszközről nehéz elhinni hogy valaha is elérhető lesz majd.

Látványosan laikus és hozzá nem értő az internet egy csövek sorozata tudásbázis a döntéshozók részéről, így kötelezően muszáj ezt is megemlíteni: attól, hogy egy szoftver akkreditált, még nem lesz biztonságos. Csak akkor lesz biztonságos, ha a futtató környezet is 100%-ban biztonságos. Nyilvánvaló, hogy a vizainfo.hu csak egy PR szöveg, nem várható el pontosság, de jobb lett volna kicsit odafigyelni, többet fordítani az épkézláb tartalomra. Sokat ér az akkreditált biztonsági öv, ha közben a karosszéria papírból készült, vagy részeg a sofőr. Talán többet kellett volna konzultálni szakemberekkel, vagy reálisabban értelmezni a válaszokat.

Az appok szó nélkül maradnak.

Olvastál arról világszerte, hogy több kormányzati oldal javasolja a koronavírus követő-bejelentő appok letöltését, kiabálja csak bele az állampolgár: Koronavírusos vagyok! Karanténban vagyok!?

Pontosan milyen egyezség alapján küldi a politika az állampolgárokat és szórja szét hivatalból azok összes adatát harmadik feleknek?
Nem túl nehéz kitalálni, hogy a szállásadók javarésze pénzügyi és kényelmi szempontokból a Vendégem alkalmazást fogja a mobiltelefonjára letölteni és használni. Meglehetősen hosszú és bonyolult történet; ha akár egyszer is körbenéztél ezekben az operációs rendszerekben, ha írtál már addont vagy appot, és átolvastad az odavágó üzletpolitikákat és szerződéseket, akkor ideális esetben minimum egy kérdés felmerült benned (melyre sohasem kaptál érdemi választ a címzettől).

Hatodik kérdés: hogyan kérheti a vendég a szállásszolgáltatót hogy bizonyítsa be, valóban egy eredeti, akkreditált és jogszabályilag elfogadtott eszköz fogja beolvasni az adatokat?
Van valahol egy lista ezekről a szkennerekről és leírás a működésükről? Jogában áll a vendégnek elkérni a szálláshely működési engedélyeit, feljegyezni a gép sorozatszámát?

Hetedik kérdés: hogyan fogja a jog és a bíróságok kezelni az ügyeskedő és/vagy emberileg vagy technikailag nem képzett szállásadókat?
Az már üvölt a törvényről, hogy semmilyen szinten nem veszi figyelembe, magasról rúg a vendégek érdekeibe. Tegyük fel hogy:

Tegyük fel, hogy a vendég kifizette a szállást, de nem találja kielégítőnek vagy megbízhatónak a szállásadó személyi vagy technikai körülményeit. A szerződés felbontásához és a pénz visszafizetéséhez melyik szállásszolgáltató fogja elismerni, hogy a számítógépes biztonság legminimálisabb alapjairól sincsen fogalma?

A válasz olyasmi, mint? Nekünk ehhez semmi közünk, ez a maga problémája. Tegyen polgári peres feljelentést a szállásadó ellen ha valami baja van, keressen egy ügyvédet, járjon a bíróságra, csináljon amit akar, nekünk hagyjon békét hogy a szépülő jövőbe építhessük a mi országunkat.

A terroristák nem turisták
Őszinte örömmel hallanék egy nap arról, hogy hitelt érdemlően a VIZÁn keresztül jutottak előbbre a hatóságok. Addig megmarad a tény, hogy ez a törvény is ugyanúgy csak annyit ér, mint a GDPR: az idő bebizonyította hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, legfeljebb a pancser kishalakat fogja kihalászni. A többi már régen felvásárolta magának a saját ingatlanokat, vagy az ismeretségi körökben teljes nyugalommal fognak bárhol megszállni a világban a radarok alatt. Ismét csak egy gépágyú került elő a verébvadászathoz.

Az időzítés? El kell ismerni hogy tökéletes. Őszintén. Az ország javarésze tombolva ünnepel hogy 14 év alatt ingyenes a közösségi közlekedés (Tehát nyereséges a BKK? Meghozták a gyümölcslevet a szándékosan kikapcsolt jegykezelő automaták?), a turisztikai szezon is lezárult, jövőre pedig már senki sem fog kérdéseket feltenni. Hogyan is törődhetnek ilyen apróságokkal, amikor az asszony meg a kölykök is visítanak hogy strandolni akarnak menni. A prioritás és a Maslow-i piramis mindig győz. A szelfi-generációk nárcizmusának mindez már természetes. Különös is volna mást elvárni. Van ingyenutazás, ingyensör, ingyenkenyér és ingyenvakcina.

A turisták nem terroristák
Egy újabb gumiszürke törvényt tudhat magáénak a 21. demokratikus század. Hogy mennyire aránytalanul egyoldalú szürkemarha, mennyire csak izomból üt, mennyire még csak meg sem próbál köszönőviszonyban lenni a realitással, arról még hosszabban lehetne írni. Az én előrelátásom, hogy több súrlódás lesz a szállásadók és a vendégek között; még a tapasztalt utazók is másképp fogják kezelni ezt a vendégektől kierőszakolt plusz stresszforrást. Amint kiadják a kezükből a személyes okmányukat, onnantól kezdve soha többé nem lehetnek biztosak abban hogy hova fognak kerülni a személyes azonosító adataik és milyen célokra.

Aligha érdekli a döntéshozókat: az a lényeg hogy bárki, de valaki büntethető legyen. A kódszavak már a mindennapok részei: terrorizmus, betegség. Válaszd bármelyiket, a politika könnyedén bármit elérhet velük.

Profi tipp: számold össze a VIZA weboldalon, hogy az alábbi szavak hányszor jelennek meg: jogszabály, törvény, törvényben meghatározott, kötelező, kötelesség, szankcionál, megtagad.
Végső soron örül a rendszer, mert ütvefúróval jogszabályba vésve megszerezte hétmilliárd terrorista többek között aktuális utazási szokásait, szállásfoglalási preferenciáit, utazásra fordított keretét, családi állapotát…hollétét. A szállásszolgáltatók örülnek, mert simogatást kapnak odafentről. A vendégek meg örülhetnek … minek is?

Talán azzal fog járni, hogy beismerik: nem kötelező utazni. Főleg nem jó ötlet civiltömegből verbuvált rendőrállamokat látogatni.

^ az oldal tetejére