2022-05-16 Europe: 2022-08-24 15:25 (UTC)
Permalink

Távozás Galaxidiből, a reggeli napsugár hajlítása, rátekintéssel Delphoi-ra és a Parnasszusra.

Madarakról beszélve. Ahogy a motor felé közeledtem az ébredező napsugárban, néhány rövid másodperccel később egy fura zajra lettem figyelmes. Afféle kínlódó csiripelés hangja volt. Körbenéztem a fákon, a motor körül, de sehol semmit nem találtam.

Végül lokalizáltam a zaj forrását: egy veréb(?), rigó(?), madár a motor szélvédője és a műszerfal közötti szűk résbe esett(?), repült(?), de a karmaival a sima felületen és szűk helyen nem tudta kitolni magát. Aznap este nem terveztem rigópörköltet enni, így kiszabadítottam; a vergődésében, csodával határos módon nem karcolta össze a műanyagfelületet, de azért rémületében alaposan összefosta a belteret.

Ezért is használok motorponyvát.
Még ha kompresszáltan is jelentős helyet foglal.

Nem egyszer kaptam vicces tekinteteket és kommenteket a ponyvázásról, főleg ha mélygarázsban teszek így.
A rövid történet: van motoros aki nem törődik a motorjával, és van aki igen.
A hosszabb történet később érkezik arról, hogy van ilyen túramotoros és van olyan túramotoros is.

Még ha vannak is tökéletes mélygarázsok, de utazásaim során elég sok olyannal találkoztam ahol csöpögött a vízcső (a szennyvizes is), mállott a vakolat, omlott a plafon.
A kültereket említeni is felesleges: növények, szemét, por, homok, minden amit a szél röptet, mindenhova beszáll.

A madarak mindig megtalálják a legtisztíthatatlanabbtalanabb réseket.

Mérlegelendő hogy a reggeli indulás előtt egy gyors szivacsos törlés jobb-e, vagy a motoridomzat szét- és visszaszerelése.

Iteában megtaláltam Görögország legkevésbé vállalható kávézótulajdonosát, akit zavart, hogy a motor oldaltámaszra döntésben rálóg az ő parkolóhelyére mialatt egy álló helyzetből elkövetett duplapresszó gyors elfogyasztását terveztem — így végsősoron ismét Delphoiban kezdtem a napot. A nap, mely ismét túranap volt: nem kisebb célpont várt 237.13 kilométerrel odébb, mint maga Athén/Αθήνα.

Az ember tervez, a parkolóház végez
Vannak pillanatok az életben, amikor utólag rájössz hogy néha mennyire jó nem gondolkozni előre. Miután körbebotladoztam a városban — A POI-k robbanása közel lehalasztotta a navigációs szoftvert — végül megtaláltam a hotelt egy szűk utcában. A preferenciáim természetesen mélygarázst céloztak: eszem ágában sem volt nyílt parkolóhelyen, az utcán meg pláne nem hagyni a motort. A hotelhez érve realizáltam az első problémát: valóban volt mélygarázsa, de abszolút csurig töltve, az utcára lógtak ki a két nyomtávon haladó gépjárművek.

Szerencsésen éppen találtam egy motornyi parkolóhelyet a hotel előtt, és megtudtam hogy az én garazsam pár száz méterrel odébb van, a következő utcán túl. Mit lehet ilyenkor tenni: bólintani, elfogadni hogy legalább Van garázs. és előflexelni az izmokat a csomagok átcipeléséhez.

A valódi hidegzuhany a garázsban csapott le: pöccre autónyi szélességű lejáró, közel visszafordító kanyarokkal, ~12%-os lejtéssel — a fényesre csiszolt felület már csak ráadás. Ez a kanyar megvolt … ez a kanyar megvolt … ez a kanyar megvolt, hány van még?! Az utolsónál már rémisztően közel volt a kanyar külső fele, de a mai napig sem tudom honnan érkezett ösztönös testsúlyáthelyezéssel éppen elegendően bedöntöttem a motort hogy a kormányvég ne akadjon meg a falban. Mindenki tudja, hogy mi történik, ha veszít az első kerék.

Végül sikeresen leértem körülbelül félútra a Föld középpontja felé, egy kanyarral a Mória felé tábla után, és azt hiszem hogy ekkor vált ösztönszintű ismeretté a Motorozás negyedik alapszabálya, a helyes testtartás alapja: a combizmok mindig szorítják a benzintankot.

^ az oldal tetejére